Köszöntő
Köszöntjük Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának hivatalos parkolási honlapján, ahol a közterületi parkolással és a védett övezetbe történő behajtással kapcsolatosan kaphat részletes tájékoztatást!
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata és a BIOKOM Kft. között létrejött közfeladat ellátási szerződés erre irányuló részében és a közúti közlekedésről szóló 1988 évi I. törvény 15/E. § (1) - (2) bekezdésében foglalt feltétel szerint 2011. november 1-től 2013. december 31-ig napjáig a BIOKOM Kft. (székhelye: 7632 Pécs, Siklósi u. 52. szám) látja el.
A közszolgáltatás ellátására a BIOKOM Kft. – szerződés alapján – a Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Közterület-felügyeletét, mint teljesítési segédet veszi igénybe az ellenőrzések lefolytatásához.
A fizető parkolóhelyek és a behajtási engedélyek díjainak megfizetésével Ön is hozzájárul Pécs Város városüzemeltetési közszolgálatának működéséhez!
Köszönjük!
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a 2011. évre kiadott éves, illetve féléves parkoló bérletek, valamint védett övezeti behajtási engedélyek 2012. január 31-ig érvényesek!
BIOKOM Kft.

KÜLDETÉSÜNK






