Természeti értékek

Növénytanilag talán a Mecsek legértékesebb része a Misina- Tubes hegyvonulat és környéke. A mecseki melegkedvelő olasz tölgyesek (Tamo-Quercetum virgilianae), mecseki karsztbokorerdők (Inulo spiraefoliae-Quercetum pubescentis) tisztásain mecseki sziklafüves lejtők (Serratulo radiatae-Brometum pannonici) bújnak meg mozaikszerűen. A nyílt sziklafelszíneken pikkelypáfrány társulás (Ceterachetum officinarum) alakul ki, míg a Flóra-pihenő közelében a sávszerű dolomit alapkőzeten nyílt mecseki dolomitsziklagyep (Artemissi saxatilis-Festucetum dalmaticae) díszlik. Ezeken a területeken a teljes vegetációs időszak kínál szebbnél szebb növényeket, ritka vadvirágokat megcsodálásra. A kis tisztásokon a fokozottan védett szarvasbangó (Ophrys oestrifera) Mecsekre jellemző alfaja, valamint a szintén ilyen védelmi státuszú bíbor sallangvirág (Himantoglossum caprinum) a legféltettebb kincs. Kora tavasszal itt bontja pihés szirmait a leánykökörcsin (Pulsatilla grandis) és a legkorábban nyíló orchidea-féle, a sápadt kosbor (Orchis pallens) is. Néhol hegyi árvalányhaj (Stipa pennata) hajladoz a szélben.

A bokorerdők árnyékosabb termőhelye is számos ritkaságot rejt. Csak a Mecsekben és a Villányi-hegységben él a kis majmocskára emlékeztető mézajkú majomkosbor (Orchis simia). Mindkét hegységben előkerült már a faj bíboros kosborral (Orchis purpurea) alkotott hibridje. A girbe-gurba molyhos tölgyek (Quercus pubescens) és virágos kőrisek (Fraxinus ornus) között a szubmediterrán borzas szulák (Convolvulus cantabrica) és a pirítógyökér (Tamus communis) növeszti indáit. Az orchidea-féléket képviseli még az ibolyás gérbics (Limodorum abortivum) és a tornyos sisakoskosbor (Anacamptis pyramidalis) is. Találkozhatunk a baranyai peremizs (Inula spiraeifolia) sárga csokraival, a nagyezerjófű (Dictamnus albus) bőrviszketést okozó példányaival, diszkréten bújik meg levelei tövében a pázsitos nőszirom (Iris graminea) gyönyörű kék virága, míg rokona, a tarka nőszirom (Iris variegata) sárga szirmokat nevel. A cserjeszintben szintén egy szubmediterrán érdekesség, a jerikói lonc (Lonicera caprifolium) telepedett meg. A nyílt sziklákon a pikkelypáfrány (Ceterach officinarum) csukja össze leveleit a nagy szárazságban, a falakon a kertekből is ismert kövirózsák védett változata, a sárga kövirózsa (Jovibarba hirta) és a mecseki varjúháj (Sedum neglectum ssp. sopianae) kapaszkodik a falakon. A dolomit foltokon a védett dalmát csenkesz (Festuca dalmatica) a gyepalkotó, amiből az ezüstös útifű (Plantago argentea) virágzó fejecskéi emelkednek ki.

Ezeken a déli kitettségű oldalakon az állatvilágra is a melegkedvelő fajok a jellemzőek. A sziklák repedéseiben zöld és fali gyíkok (Lacerta viridis és L. agilis) rejtőzködnek. Utóbbi fajnak él a Mecseken egy melanisztikus, fekete színváltozatú populációja is. A hüllők közül találkozhatunk még rézsiklóval (Coronella austriaca), a ritkább lepkéket a kis apollólepke (Parnassius mnemosyne), míg az egyenesszárnyúakat a fűrészlábú szöcske (Saga pedo) képviseli.

Két igen ritka növénytársulás is a hegygerinchez, nevezetesen a Dömörkapu-Misina-Tubes vonulathoz kötődik. Mindkét társulást a közelmúltban írták le a kutatók és közös jellemzőjük még rendkívüli sérülékenységük. A déli gyöngyvessző cserjést (Helleboro odori-Spiraeetum mediae) már csak a Misina alatti gerincen találhatjuk. A társulás névadó faja a védett sziklai gyöngyvessző (Spiraea media). Rendkívül érdekes a felépítése a másik társulásnak, a mecseki tetőerdőnek (Aconito anthorae-Fraxinetum orni). Lombkorona- és cserjeszintjét a déli oldalak melegkedvelő fajai alkotják, míg a gyepszint alkotói nagy részben az északi oldal bükkös elemeiből kerülnek ki. Legfigyelemreméltóbb növényfaja a mecseki csillagvirág (Scilla vindobonensis ssp.borhidiana), amely a Duna-völgyi csillagvirág (S. vindobonensis) egy ritka alfaja.

Az eddigi mészkedvelő növényegyüttesektől eltérően acidofil, vagyis mészkerülő társulások is élnek a térségben a homokköves területeken. Az Éger-völgy környéki erdők nagyrészt mecseki mészkerülő üde tölgyesek (Luzulo forsteri-Quercetum petraeae). A savanyú talajt a gyepszint mészkerülő fajai is jelzik. A különböző hölgymál-(Luzulo spp.) és perjeszittyó (Hieracium spp.) fajok mellett néhol tömegesen borítja a talajt az édesgyökerű páfrány (Polypodium vulgare), de a védett fekete fodorkával (Asplenium adiantum-nigrum) és a kapcsos korpafűvel (Licopodium clavatum) is találkozhatunk.