Kezdődik a platánfák permetezése

A BIOKOM Nonprofit Kft. 2019. március 19-től kezdve várhatóan 3 napon (éjszakán) át végezteti el vállalkozóval a pécsi közterületeken lévő platánfák lemosó permetezését platán csipkéspoloska kártevő ellen.

A hétfőtől induló permetezésekre az éjjeli órákban kerül sor, este 10 órától másnap hajnal 4-ig. A felhasznált permetszerek: Vektafid A (rovarölő). A használt szer III. forgalmi kategóriájú, ún. szabad forgalmú szer, közterületi felhasználásra engedélyezett. A permetszer élelmezésügyi várakozási ideje 0 nap, a munkaegészségügyi várakozási idő 0 nap. A felhasznált szer emberekre, melegvérű állatokra, méhekre, halakra és vízi szervezetekre veszélyt nem jelent. Közterületen található eszközökre (pl.: gépjárművekre) jutó permetszer károsodást azokban nem okoz.

A BIOKOM igyekszik a pécsi lakosságot naprakészen tájékoztatni a várható permetezési munkákról, így a helyi médiában a munkavégzést megelőző napon az adott éjszaka alatt teljesítendő területekről információt ad annak érdekében, hogy az érintett lakosság el tudja végezni az általa fontosnak tartott intézkedéseket, pl.: ablakok becsukása, növények letakarása, szabadban száradó ruhák beszedése stb. (Váratlan időjárás változás, illetve előre nem látható műszaki probléma a délutáni terveket is módosíthatja az éjszaka folyamán!)

A szolgáltató felhívja a tisztelt lakosság figyelmét, hogy a munkálatok nagyobb hanghatással járhatnak, mint amilyenhez éjszaka hozzászokhattunk. A szakemberek igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy ne zavarják az éjszakai pihenést. Az éjjeli permetezést a ritkább gyalogosforgalom is indokolja, így a munkavégzés kevésbé zavarja a járókelőket, az autóforgalmat, valamint napközben számos élőlény is mozgásban van, amelyek védelmét szintén szem előtt kell tartani.

Köszönjük megértésüket, együttműködésüket!

Platán permetezési helyszínek
2019.03.19   2019.03.20   2019.03.21
          Belváros               Uránváros               Kertváros  
Helyszín db   Helyszín db   Helyszín db
Légszeszgyár utca 1   Alkony u. fasor 10   Táncsics u.  1
Somogyi B. u. 6   Tüzér parkoló fasor 33   Árnyas u. 1
Nagy L. Király útja 69   Sportcsarnok parkoló 12   Siklósi út (Shell) 3
Móricz Zs. U. környéke 24   Építők útja fasor 30   Keszűi u.  87
Szabadság u. és  Indoház ér 81   Ajtósi Dürer tömb 92   Nagy I. u. ( I.tömb) 20
Rét utca 3   Berze tömb 18   Erika u. 10
Rákóczi u. 9   Veress u. fasor 7   Gyöngyös u. 13
Jókai u. 2   Uránváros főtér, Rendőrség 13   Kamilla u. 16
József A. u. 17   Bihari tömb 18   Dóra u. 5
Petőfi S. u. 2   Gosztonyi tömb 7   Varsány u. 5
Kodály Z. u. 20   Szántó tömb 6   Zsuzsanna u. 6
Szent I. tér 8   Szántó – Szigeti út sarka 2   Júlia u. 6
Barbakán kert 2   Kerényi tömb 12   Olga u. 4
Papnövelde u. 1   Kerényi fasor 14   Izabella u. 19
Eszperantó park 1   Pollack tömb 42   Etelka u.  4
Kossuth tér 1   Hajnóczy tömb 4   Enyezd u. 10
Tettye parkoló 5   Kőrösi tömb 12   Kriszina tér 22
Tettye park (alsó) 2   Bánky tömb 58   Viktória u. 16
Belváros összesen: 254   Páfrány fasor 39   Berek u. 11
      Szilárd Leó park 28   Berek sétány 18
Szigeti Városrész     Bánky fasor a Szilárd Leó parknál 11   Maléter Pál u. 20
Honvéd tömb 22   Zipenrovszky tömb 29   Maléter P. tömbbelső 11
Kürt u. Pote bejárat 2   Páfrány tömb 9   Maléter Pál u. Kutyafuttató 3
Zója utca 7   Békepark 9   Erdei F. u. 3
Őz utca 1   Uránváros összesen: 515   Várkonyi u. 3
Alkotmány utca (labdapálya) 3         Kodolányi u. 13
Alkotmány u. – Rókusalja u. sarok 2         Nevelési Központ 5
Megyeri tér tömb 5         Aidinger u. ( Nagy I. u.sarok) 3
Megyeri tér fasor 8         Nagy I. u. (Melinda tömb) 31
Hal József utca 3         Melinda u. tömbbelső 2
Madách u. fasor 6         Lahti u. (Melinda tömb) 2
Szigeti dél 20         Lahti u. 5-7 déli oldal játszótér 3
Szigeti Városrész összesen: 79         Lahti u. (Eszék tömb) zöldsáv 1
            Nagy I. u. (Eszék tömb) 86
Budai városrész           Eszék u. 21
Helyszín db         Eszék tömbbelső 8
Lánc u. 1. 2         Littke u. 18
Havihegyi út 27. 1         Aidinger u. (Németh L. tömb) 50
Avar u. 22. 2         Németh L. tömbbelső 6
Hőerőmű lakótelep 12         Wallenstein u. 3
Engel János u. déli vége fasor 7         Siklósi u. (garázsok) 9
Balokány liget 2         Árpád F. Gimnáziun 23
Zsolnay V. u. 52. fasor 6         Tildy Z. u. 25
Puskin tér 3         Tildy tömbbelső 23
Komlói út 55         Malomvölgyi út 8
Komlói út 29-31. 1         Kisréti u. 1
Kishegyi dűlő 11         Derékréti u. 8
Fekete Gyémánt tér 9         Visnya E. u. 14
Keller tömb 5         Malomvölgyi tömbbelső 8
Budai városrész összesen: 116         Szaturnusz u. 7
            Illyés Gy. u. 10
            Illyés Gy. Tömbbelső 8
            Fay A. u. 4
            Csikor K. u. 19
            Kanizsai D.u. erdősáv 16
            Nagyárpád főtér 8
            Kertváros összes: 760

 

A BIOKOM Nonprofit Kft. 2019. március 19-től kezdve várhatóan 3 napon (éjszakán) át végezteti el vállalkozóval a pécsi közterületeken lévő platánfák lemosó permetezését platán csipkéspoloska kártevő ellen.

A hétfőtől induló permetezésekre az éjjeli órákban kerül sor, este 10 órától másnap hajnal 4-ig. A felhasznált permetszerek: Vektafid A (rovarölő). A használt szer III. forgalmi kategóriájú, ún. szabad forgalmú szer, közterületi felhasználásra engedélyezett. A permetszer élelmezésügyi várakozási ideje 0 nap, a munkaegészségügyi várakozási idő 0 nap. A felhasznált szer emberekre, melegvérű állatokra, méhekre, halakra és vízi szervezetekre veszélyt nem jelent. Közterületen található eszközökre (pl.: gépjárművekre) jutó permetszer károsodást azokban nem okoz.

A BIOKOM igyekszik a pécsi lakosságot naprakészen tájékoztatni a várható permetezési munkákról, így a helyi médiában a munkavégzést megelőző napon az adott éjszaka alatt teljesítendő területekről információt ad annak érdekében, hogy az érintett lakosság el tudja végezni az általa fontosnak tartott intézkedéseket, pl.: ablakok becsukása, növények letakarása, szabadban száradó ruhák beszedése stb. (Váratlan időjárás változás, illetve előre nem látható műszaki probléma a délutáni terveket is módosíthatja az éjszaka folyamán!)

A szolgáltató felhívja a tisztelt lakosság figyelmét, hogy a munkálatok nagyobb hanghatással járhatnak, mint amilyenhez éjszaka hozzászokhattunk. A szakemberek igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy ne zavarják az éjszakai pihenést. Az éjjeli permetezést a ritkább gyalogosforgalom is indokolja, így a munkavégzés kevésbé zavarja a járókelőket, az autóforgalmat, valamint napközben számos élőlény is mozgásban van, amelyek védelmét szintén szem előtt kell tartani.

Köszönjük megértésüket, együttműködésüket!

                                           Platán permetezési helyszínek

2019.03.19   2019.03.21
Belváros     Kertváros  
Helyszín db   Helyszín db
Légszeszgyár utca 1   Táncsics u.  1
Somogyi B. u. 6   Árnyas u. 1
Nagy L. Király útja 69   Siklósi út (Shell) 3
Móricz Zs. U. környéke 24   Keszűi u.  87
Szabadság u. és  Indóház ér 81   Nagy I. u. ( I.tömb) 20
Rét utca 3   Erika u. 10
Rákóczi u. 9   Gyöngyös u. 13
Jókai u. 2   Kamilla u. 16
József A. u. 17   Dóra u. 5
Petőfi S. u. 2   Varsány u. 5
Kodály Z. u. 20   Zsuzsanna u. 6
Szent I. tér 8   Júlia u. 6
Barbakán kert 2   Olga u. 4
Papnövelde u. 1   Izabella u. 19
Eszperantó park 1   Etelka u.  4
Kossuth tér 1   Enyezd u. 10
Tettye parkoló 5   Kriszina tér 22
Tettye park (alsó) 2   Viktória u. 16
Belváros összesen: 254   Berek u. 11
      Berek sétány 18
Szigeti városrész     Maléter Pál u. 20
Honvéd tömb 22   Maléter P. tömbbelső 11
Kürt u. Pote bejárat 2   Maléter Pál u. Kutyafuttató 3
Zója utca 7   Erdei F. u. 3
Őz utca 1   Várkonyi u. 3
Alkotmány utca (labdapálya) 3   Kodolányi u. 13
Alkotmány u. – Rókusalja u. sarok 2   Nevelési Központ 5
Megyeri tér tömb 5   Aidinger u. ( Nagy I. u.sarok) 3
Megyeri tér fasor 8   Nagy I. u. (Melinda tömb) 31
Hal József utca 3   Melinda u. tömbbelső 2
Madách u. fasor 6   Lahti u. (Melinda tömb) 2
Szigeti dél 20   Lahti u. 5-7 déli oldal játszótér 3
Szigeti városrész összesen: 79   Lahti u. (Eszék tömb) zöldsáv 1
      Nagy I. u. (Eszék tömb) 86
Budai városrész     Eszék u. 21
Helyszín db   Eszék tömbbelső 8
Lánc u. 1. 2   Littke u. 18
Havihegyi út 27. 1   Aidinger u. (Németh L. tömb) 50
Avar u. 22. 2   Németh L. tömbbelső 6
Hőerőmű lakótelep 12   Wallenstein u. 3
Engel János u. déli vége fasor 7   Siklósi u. (garázsok) 9
Balokány liget 2   Árpád F. Gimnáziun 23
Zsolnay V. u. 52. fasor 6   Tildy Z. u. 25
Puskin tér 3   Tildy tömbbelső 23
Komlói út 55   Malomvölgyi út 8
Komlói út 29-31. 1   Kisréti u. 1
Kishegyi dűlő 11   Derékréti u. 8
Fekete Gyémánt tér 9   Visnya E. u. 14
Keller tömb 5   Malomvölgyi tömbbelső 8
Budai városrész összesen: 116   Szaturnusz u. 7
2019.03.20   Illyés Gy. u. 10
Uránváros     Illyés Gy. Tömbbelső 8
Helyszín db   Fay A. u. 4
Alkony u. fasor 10   Csikor K. u. 19
Tüzér parkoló fasor 33   Kanizsai D.u. erdősáv 16
Sportcsarnok parkoló 12   Nagyárpád főtér 8
Építők útja fasor 30   Kertváros összes: 760
Ajtósi Dürer tömb 92      
Berze tömb 18      
Veress u. fasor 7      
Uránváros főtér, Rendőrség 13      
Bihari tömb 18      
Gosztonyi tömb 7      
Szántó tömb 6      
Szántó – Szigeti út sarka 2      
Kerényi tömb 12      
Kerényi fasor 14      
Pollack tömb 42      
Hajnóczy tömb 4      
Kőrösi tömb 12      
Bánky tömb 58      
Páfrány fasor 39      
Szilárd Leó park 28      
Bánky fasor a Szilárd Leó parknál 11      
Zipenrovszky tömb 29      
Páfrány tömb 9      
Békepark 9      
Uránváros összesen: 515      

További hírek