A BIOKOM Nonprofit Kft. 2019. szeptember 09. – szeptember 13.-ig  várhatóan 5 napon (éjszakán) át végzi el, illetve folytatja a pécsi közterületek, utak burkolatainak gyomnövények elleni permetezését.

A permetezésekre az éjjeli órákban kerül sor, 00:00 órától hajnal 6-ig. A felhasznált permetszerek: Medallon, Armo SL (totális gyomirtó),  amelyek III. forgalmi kategóriájú, közterületi felhasználásra engedélyezett szerek. A permetszer élelmezés-egészségügyi előírása ebben a kultúrában nem szükséges, a munka-egészségügyi várakozási idő 0 nap. A felhasznált szerek emberekre és melegvérű állatokra veszélyt nem jelentenek, halakra és vízi szervezetekre pedig kifejezetten veszélyesek. Közterületen található eszközökre (pl.: gépjárművekre) jutó permetszer károsodást azokban nem okoz.

A BIOKOM igyekszik a pécsi lakosságot naprakészen tájékoztatni a várható permetezési munkákról, így a helyi médiában a munkavégzést megelőző napon az adott éjszaka alatt teljesítendő területekről információt ad.

Az eljárás során célzottan a talaj közelében kerül kijuttatásra a permetszer, ezért annak szóródására nem kell számítani!

(Kedvezőtlen időjárás-változás, illetve előre nem látható műszaki probléma a délutáni terveket is módosíthatja az éjszaka folyamán!)

A szolgáltató felhívja a tisztelt lakosság figyelmét, hogy a munkálatok nagyobb hanghatással járhatnak, mint amilyenhez éjszaka hozzászokhattunk. A szakemberek igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy ne zavarják az éjszakai pihenést. Az éjjeli permetezést a ritkább gyalogosforgalom is indokolja, így a munkavégzés kevésbé zavarja a járókelőket, az autóforgalmat, valamint napközben számos élőlény is mozgásban van, amelyek védelmét szintén szem előtt kell tartani.

Terület megnevezése

m2

dátum

6-os út 48-as tértől a Megyeri térig

szegélyek, buszmegállók

4520

09.09. Hétfő

Jókai u. Rákóczy u. DNY-i sarok

burkolat

250

09.09. Hétfő

Balokány sétány

burkolat

334

09.09. Hétfő

Pepita felé a szórt burkolat

burkolat

132

09.09. Hétfő

Edison u.

szegélyek, buszmegállók

1550

09.10. Kedd

Víg u.

szegélyek

858

09.10. Kedd

Bókai J. u.

szegélyek

832

09.10. Kedd

Kertész u.

szegélyek

772

09.10. Kedd

Lőtér u.

szegélyek

1070

09.10. Kedd

Nyárfa u.

szegélyek

1738

09.11. Szerda

Gárdonyi u.

szegélyek

1738

09.11. Szerda

Erdély u.

szegélyek

1206

09.11. Szerda

Kertváros u.

szegélyek

1564

09.11. Szerda

Esztergár u.

szegélyek

1626

09.12. Csütörtök

Veres E. u. É. oldal

járda

606

09.12. Csütörtök

Pollack M. u.

szegélyek, parkolók

750

09.12. Csütörtök

Acsády u.

szegélyek, parkolók

588

09.12. Csütörtök

Kerényi K. u.

szegélyek, belső parkolók

646

09.12. Csütörtök

Radnóti M. u.

szegélyek

612

09.12. Csütörtök

Jedlik Á. U.

szegélyek

426

09.12. Csütörtök

Ajtósi D. u.

szegélyek, belső parkolók

958

09.12. Csütörtök

Bálicsi u.

szegélyek, buszmegállók

2120

09.13. Péntek

Patacs Fő u. háromszög belső része/virágokat ne/

burkolat

30

09.13. Péntek

Páfrány u. 6-os u. és Szigeti u. között Keleti o.

szegély, buszmegálló

302

09.13. Péntek

6-os út melletti aszfaltos bicikli út

burkolat

904

09.13. Péntek

Sarkantyú u.

szegély

210

09.13. Péntek

Szarkaláb u.

szegély

326

09.13. Péntek

Brassó u.

szegély

398

09.13. Péntek

Őszirózsa u.

szegély

478

09.13. Péntek

Mályva u.

szegély

484

09.13. Péntek

Terület megnevezése

m2

dátum

Veres E. u. SZTK parkoló

szegélyek burkolatok

3526

09.02. Hétfő

Veres E. u. Ybl M. u.- Megyeri u.-ig

szegélyek, buszmegállók

2300

09.02. Hétfő

Bolygó u.

szegélyek

572

09.02. Hétfő

Űrhajós u.

szegélyek

400

09.02. Hétfő

Est u.

szegélyek

280

09.02. Hétfő

Melinda u.

szegélyek, parkolók

2972

09.03. Kedd

Lahti u.

szegélyek, parkolók

472

09.03. Kedd

Sarolta u.

szegélyek, parkolók

320

09.03. Kedd

Anikó u.

szegélyek, parkolók

454

09.03. Kedd

Maléter u. belső szerviz út Tesco fölött

szegélyek, parkolók

346

09.03. Kedd

Majorossy u.

szegélyek, parkolók

926

09.04. Szerda

Bástya u.

szegélyek

152

09.04. Szerda

Flórián tér

szegélyek, burkolatok,parkolók

582

09.04. Szerda

Kálvária u. Déli o. sétány,  Alagút-tól Anna u.-ig

burkolatok, buszmegálók

465

09.04. Szerda

Aradi V. u. Déli o. sétány, Barbakán tértől-Hunyady u.-ig

burkolatok, buszmegállók

465

09.04. Szerda

Rákos L. u.

buszmegállók, 4db

80

09.04. Szerda

Káposztásvölgyi u.

buszmegállók, 4db

80

09.04. Szerda

Pécsbányatelepi u.

buszmegállók, 5db

100

09.04. Szerda

Gesztenyés u.

buszmegállók, 3db

60

09.04. Szerda

Pécsbányatelepi u. Korház u.-Gesztenyés u.-ig

szegélyek

450

09.04. Szerda

Káposztásvölgyi u. Pécsbányatelepi u. macskaköves átkötő

szegélyek

246

09.04. Szerda

Gesztenyés u. Pécsbányatelepi u.-Bányász emlékmű között

szegélyek

334

09.04. Szerda

Lahti u. belső szerviz út Eszék u.-ig

szegélyek, parkolók

613

09.05. Csütörtök

Lahti u. belső parkolók

szegélyek, parkolók

512

09.05. Csütörtök

Eszék u. belső szerviz út

szegélyek, parkolók

292

09.05. Csütörtök

Eszék u. Lahti u.-Malomvölgyi u.-ig

szegélyek, parkolók

1128

09.05. Csütörtök

Eszék u. belső 

szegélyek, parkolók

449

09.05. Csütörtök

Nagy I. u. belső szerviz út Lahti u. Eszék u. között

szegélyek, parkolók

1254

09.05. Csütörtök

Nagy iI. u. belső 

szegélyek, parkolók

1024

09.05. Csütörtök

Szondi sétány

burkolatok, padkák

254

09.06. Péntek

Madas J. .

szegélyek

644

09.06. Péntek

Francia emlékmű

szegélyek, burkolatok,parkolók

80

09.06. Péntek

Málics Ottó u. Üdülő szűllótól-állatkertig

szegélyek, buszmegállók

1550

09.06. Péntek

Hunyady u. mecsekkaputól-Széchenyi térig

szegélyek,buszmegállók

2800

09.06. Péntek

Széchenyi tér

burkolatok, szegélyek

3200

09.06. Péntek

Hajnóczy u. bicikli u.

burkolatok, szegélyek

501

09.06. Péntek

Terület megnevezése

m2

dátum

Hársfa u. Wass A. u.- Engel J. u. között

szegélyek, buszmegállók

2660

08.26. Hétfő

Torda u.

szegélyek

1452

08.26. Hétfő

Újvilág u.

szegélyek

1 330

08.26. Hétfő

Vasas-Somogy-Hird

buszmegállók. Szegélyek, burkolatok

56 db

08.27. Kedd

Újhegy

buszmegállók. Szegélyek, burkolatok

11 db

08.27. Kedd

Schroll J. u.

szegélyek

1420

08.27. Kedd

Nagyvárad u.

 

1016

08.28. Szerda

Hőgyes E. u.

 

622

08.28. Szerda

Jászay M. u.

 

872

08.28. Szerda

Ereth L. u.

 

474

08.28. Szerda

Mártírok u.

buszmegállók, szegélyek, burkolatok

6 db

08.28. Szerda

Tüzér u. Veres E. u. összekötő a jégpálya mellett

szegélyek, járda

269

08.28. Szerda

Tüzér u. MSZP székház előtti rész

szegélyek, burkolat, parkoló

194

08.28. Szerda

Minerva könyvtár előtti burkolat

burkolat

83

08.28. Szerda

Németh L. u.

szegélyek, parkolók,

2260

08.29. Csütörtök

Maléter u. belső szervizút

szegélyek, parkolók,

364

08.29. Csütörtök

Wallenstein u.

szegélyek, parkolók,

850

08.29. Csütörtök

Siklósi u. belső szervizút

szegélyek, parkolók,

1004

08.29. Csütörtök

Kodolányi u.

szegélyek, parkolók

1710

08.29. Csütörtök

Maléter P. u. belső szervizút

szegélyek, parkolók,

3140

08.30. Péntek

Csorba Gy. U.

szegélyek, parkolók,

484

08.30. Péntek

Várkonyi u.

szegélyek, parkolók,

334

08.30. Péntek

Fazekas M. u.

szegélyek, parkolók,

882

08.30. Péntek

Fülep L. u.

szegélyek, parkolók,

470

08.30. Péntek

Terület megnevezése

m2

dátum

Ágoston tér

szegélyek, burkolatok, járda

600

08.21. Szerda

Flórián tér

szegélyek, burkolatok, járda

400

08.21. Szerda

Kálvária u. belső szervizút

szegélyek, burkolatok, járda

766

08.21. Szerda

Aradi V. U. belső szerviz út

szegélyek,burkolatok

872

08.21. Szerda

Tompa M. u.

szegélyek

1148

08.21. Szerda

Szilágyi d. u

szegélyek

1066

08.21. Szerda

Malomvölgyi u. a buszfordulóig

szegélyek,buszmegállók, buszforduló

2474

08.22. Csütörtök

Tildy Z. u. belső szervizút Vikend-től a Nagy F. térig

szegélyek, parkolók

426

08.22. Csütörtök

Nagy F. tér és belső szervizút a Tildy Z. u.-ig

szegélyek, parkolók

1098

08.22. Csütörtök

Tildy Z. u.

szegélyek, parkolók

1436

08.22. Csütörtök

Postavölgyi u.-Csikor u. között

buszmegálló, lépcsők, járda

368

08.23. Péntek

Postavölgyi u. Nagypostavölgyi u.-Naposdomb u. között

szegélyek,buszmegállók, járda

320

08.23. Péntek

Nagypostavölgyi u.

6db buszmegálló, szegély, járda

120

08.23. Péntek

Csikor K. u. a Mátyás F. térig

szegélyek, parkolók

570

08.23. Péntek

Csikor K. u. a Mátyás F. térig

szegélyek, parkolók

2012

08.23. Péntek

Terület megnevezése

m2

dátum

Fema körforgalom

szegélyek, burkolat

231

08.05. Hétfő

Kincses u.

szegélyek, járdasziget

924

08.05. Hétfő

Fellbach u.

szegélyek, járda, járdasziget

598

08.05. Hétfő

Fellbach u. -Kőhíd u. közötti átkötő

szegélyek, parkoló

174

08.05. Hétfő

Kanizsai D. u.

buszmegállók, járdasziget

101

08.05. Hétfő

Faiskola u. Siklósi u. – Nagyárpádi u. közötti rész

szegélyek, buszmegállók

700

08.05. Hétfő

Árnyas u.

szegélyek

744

08.05. Hétfő

Barbakán bástya alatti tér

burkolat

784

08.05. Hétfő

6-os út. Páfrány u. Tüzér u. között

buszmegállók, járdasziget

202

08.06. Kedd

Patacs, Fő u.

buszmegálló, delta

40

08.06. Kedd

Patacs, Fő u. Kovács B. u. közti átkötő

szegélyek, buszmegálló, delta

79

08.06. Kedd

Kovács B. u. a buszfordulóig

szegélyek, buszmegállók

1560

08.06. Kedd

Vöröskő u. Pellérdi u. tól a Platán u.-ig.

szegélyek

744

08.06. Kedd

Korsó u.

szegélyek

504

08.06. Kedd

Szőnyi O. u.

szegélyek, parkolók

1208

08.07. Szerda

Bánki D. u.

szegélyek, parkolók

1610

08.07. Szerda

Radnóti u.

szegélyek

612

08.07. Szerda

Jedlik Á. U.

szegélyek

420

08.07. Szerda

Berze N. a. u.

szegélyek, parkolók

1774

08.07. Szerda

Puskin tér

szegélyek, parkolók, járdasziget

1516

08.08. Csütörtök

Dózsa Gy. U.

szegélyek

1660

08.08. Csütörtök

Corvin u.

szegélyek, járda

1112

08.08. Csütörtök

Zsolnay szobor körforgalom

szegélyek

47

08.08. Csütörtök

Garai u.

szegélyek

864

08.08. Csütörtök

Hargita u.

szegélyek

764

08.08. Csütörtök

Alagút teteje, sétány, lépcsők

szegélyek, burkolat

376

09.08. Péntek

Aranyos kút tér

szegélyek, burkolat

125

09.08. Péntek

Nagy J. u.

szegélyek, parkolók

745

09.08. Péntek

Táncsics M. u.

szegélyek, buszmegállók, járdák

2420

09.08. Péntek

Papnövelde u.

szegélyek, járda

1382

09.10. Szombat

Anna u.

szegélyek, járda

960

09.10. Szombat

Tímár u.

szegélyek, járda

784

09.10. Szombat

Megyeri u. felüljáró

szegélyek, járda, buszmegálló

1028

09.10. Szombat

Megyeri u. felüljáró- Közraktár u. felé lehajtó

szegélyek, járdasziget

140

09.10. Szombat

Petőfi u.-Hungáriától délre

szegélyek

1 194

07.29. Hétfő

Apponyi tér

belső burkolat, játszótér nem

42

07.29. Hétfő

Kandó K. u.

szegélyek

668

07.29. Hétfő

Semmelweis U.

szegélyek

1024

07.29. Hétfő

Kolozsvár u.

szegélyek

876

07.29. Hétfő

Havihegyi buszforduló

szegélyek

183

07.30. Kedd

Havihegyi u. A Böck J. u-tól a Tettye u.- ig.

szegélyek, parkolók

278

07.30. Kedd

Havihegyi u. Déli oldal a Böck J. u-ig

szegélyek, parkolók, járda

196

07.30. Kedd

Böck János u. A borozó sarkáig és bekanyarodva aTettye park felé

szegélyek, parkolók

938

07.30. Kedd

Panoráma sétány

szegélyek,

760

07.30. Kedd

Tettye park. Felső sétányok a romokig. Alsó sétányok a mésztufa barlangig.

szegélyek, szórt burkolatok, térköves burkolatok

1682

07.30. Kedd

Mésztufa barlang előtti térburkolat a kávézóig.

burkolatok, szegélyek

594

07.30. Kedd

Zsomboly u.

szegélyek, parkolók

296

07.30. Kedd

Gosztonyi u.

szegélyek

1 366

07.31. Szerda

Zipernovszky u.

szegélyek, belső parkolók

1412

07.31. Szerda

Szigeti u. Acsády u. és Tüzér u. között

szegélyek, parkolók

2540

07.31. Szerda

Móricz Zs. Tér

szegélyek, parkolók

986

08.01. Csütörtök

Jókai u. Nagy L. király u. és Kálvin u. között

szegélyek

708

08.01. Csütörtök

Kaffka M. u.

szegélyek

278

08.01. Csütörtök

Gizella u.

szegélyek

134

08.01. Csütörtök

Móricz Zs. U.

szegélyek

244

08.01. Csütörtök

Dombai u. Építők-től a Bihari-ig.

 szegélyek, parkolók

692

08.01. Csütörtök

Erzsébet u.

 szegélyek

472

08.02. Péntek

Vöröskereszt u.

 szegélyek

656

08.02. Péntek

Dugonics u.

 szegélyek

760

08.02. Péntek

Fischer B. u.

 szegélyek

754

08.02. Péntek

Hold u.

 szegélyek

290

08.02. Péntek

Csillag u.

 szegélyek

800

08.02. Péntek

Terület megnevezése

m2

dátum

Faludi F. u.

szegélyek

514

07.22. Hétfő

Madarász Viktor u.

szegélyek

374

07.22. Hétfő

Lotz Károly u.

szegélyek

908

07.22. Hétfő

Lugos u.

szegélyek

384

07.22. Hétfő

Lázár viktor u.

szegélyek

200

07.22. Hétfő

Erkel Ferenc u.

szegélyek

200

07.22. Hétfő

Kőrösi Cs. U.

szegélyek, parkolók

950

07.22. Hétfő

Bacsó Béla u.

szegélyek, járdaszigetek

1706

07.23 Kedd

Somogyi Béla u.

szegélyek, járdaszigetek

464

07.23 Kedd

Sort u.

szegélyek, járdaszigetek

560

07.23 Kedd

Zsolnay u.-Bacsó B. u. közötti rész a Kodály központ mellett

szegélyek, járdaszigetek

536

07.23 Kedd

Varga Damján u.

szegélyek

488

07.23 Kedd

Dohány u.

szegélyek

562

07.23 Kedd

Vasvári Pál u.

 szegélyek

694

07.23 Kedd

Légszeszgyár u.

szegélyek, járdaszigetek

2260

07.23 Kedd

Rét u. A Delta étteremnél is a zsákutcáig

szegélyek, parkolók

1440

07.24. Szerda

Köztársaság tér A belső burkolatok is kivéve a játszótér

szegélyek, belső burkolatok

1560

07.24. Szerda

Temesvár u. Belső körforgalom az óvoda és az iskola között

szegélyek

300

07.24. Szerda

Heim Pál u.

szegélyek

190

07.24. Szerda

Szabó József u.

szegélyek

220

07.24. Szerda

Marosvásárhely u.

szegélyek

610

07.24. Szerda

Táncsics M. u.

szegélyek

2440

07.25. Csütörtök

Varsány u.

szegélyek

858

07.25. Csütörtök

Berek sétány. A csobogó környéke és a Spar környéke

burkolat, fák körüli szegélyek

262

07.25. Csütörtök

Csontváry u. Egészen a körforgóig. Spar előtti teljes terület. Sétány. Kollégium szökőkút-ig.

szegélyek, parkolók, burkolatok

841

07.25. Csütörtök

Komlói u.

szegélyek

7780

07.26. Péntek

Üszögi u. Koksz u. csomópont

szegélyek, buszmegállók, hanggátló falnál szegély végig,

145

07.26. Péntek

Terület megnevezése

m2

dátum

Ifjúság útja (buszfordulótól az Édesanyák u.-ig)

útpadka, utat szegélyező járdák, járdaszigetek,  buszmegállók

621

07.15. Hétfő

Édesanyák u., Nyár u.

útpadka, utat szegélyező járdák, járdaszigetek,  buszmegállók, parkolók

454

07.15. Hétfő

Alkotmány u. (Édesanyák u.-Petőfi körforgalom között)

útpadka, utat szegélyező járdák, járdaszigetek,  buszmegállók

328

07.15. Hétfő

Angszter J. u.

útpadka, utat szegélyező járdák, járdaszigetek,  buszmegállók

1005

07.15. Hétfő

Hungária u., Szigeti u. a Honvéd utcáig

útpadka, utat szegélyező járdák, járdaszigetek,  buszmegállók

948

07.16. Kedd

Czynderi park

szegélyek, burkolatok

270

07.16. Kedd

Bajcsy Zs. E. u.

útpadka, utat szegélyező járdák, járdaszigetek,  buszmegállók

516

07.16. Kedd

Lánc utca

útpadka, utat szegélyező járdák, járdaszigetek,  buszmegállók

306

07.16. Kedd

Mathiasz J. u.

útpadka, utat szegélyező járdák, járdaszigetek,  buszmegállók

374

07.16. Kedd

Vadász u. (Felsővámház u.-Engel J. u. között)

útpadka, utat szegélyező járdák, járdaszigetek,  buszmegállók

1210

07.17. Szerda

Zsolnay V. u. (Farkas I. u.-Budai vám)

útpadka, utat szegélyező járdák, járdaszigetek,  buszmegállók

2410

07.17. Szerda

Ady E. u.-Hársfa u. (Ágoston tér-Engel J. u. között)

útpadka, utat szegélyező járdák, járdaszigetek,  buszmegállók

1 960

07.18. Csütörtök

Boldogság Háza udvara, Megye u.-Megye köz között

burkolatok, szegélyek

340

07.18. Csütörtök

Hősök tere

szegélyek, szórt és betonlapos burkolatok

2504

07.19. péntek

Madách Imre út

útpadka, utat szegélyező járdák

351

07.19. péntek

Megyeri tér

út, parkoló, favermek

207

07.19. péntek

Budai Vám környezete

középsziget, buszmegállók, járdaszigetek

175

07.19. péntek

 

Köszönjük megértésüket, együttműködésüket!

Korábbi területek gyomirtásai :

TOTÁLIS GYOMIRTÁS TERÜLETEI 2019.

 

 

 

Terület megnevezése

m2

dátum

Flórián tér

        400   

12.jún

szerda

Ágoston tér burkolatok, járdaszegély körbe a plébánia előtti kiülőig (lámpás kereszteződés)

        600   

12.jún

szerda

Színház tér + K-i oldalon a terasz területe

        400   

12.jún

szerda

Kórház tér

        511   

12.jún

szerda

Barbakán (árok + kert 6 átjáró + lépcsők )

     1 000   

12.jún

szerda

Memi pasa fürdője

        100   

12.jún

szerda

Barbakán bástya alatti tér

        784   

12.jún

szerda

Kossuth tér, Hal tér, Konzum buszmegálló

     2 000   

13.jún

csüt.

48-as tér

     2 500   

13.jún

csüt.

Búza tér.K.-i oldal (Pécs Holding épülete mellett)

28

13.jún

csüt.

Búza tér. Ny.-i oldal (Pécs Holding épületével szemben)

98

13.jún

csüt.

Búza tér. D.-i oldal (E-on mellett)

102

13.jún

csüt.

Vasarelly tér a tér és a Király u. szakasza körforgalom és Felsőmalom u. között favermekkel

2900

13.jún

csüt.

Egyetem utca Búza tér-Rákóczi u. között

300

13.jún

csüt.

Köztársaság tér

2700

14.jún

péntek

Xavér – Kodály sarkán templom melletti burkolt felület

220

14.jún

péntek

Fellbach tér ( Citrom u. szökőkút körül)

400

14.jún

péntek

Bajzsy Zs. u. zúzalékos terület (sarok)

250

14.jún

péntek

Vasarely szobor környéke

800

14.jún

péntek

Rókus u.

útpadka, utat szegélyező járdák, járdaszigetek,  buszmegállók

295

06.17. hétfő

Rókus sétány

burkolatok

2320

06.17. hétfő

Rákóczi út (Kórház tér-Alsómalom u. között)

útpadka, utat szegélyező járdák, járdaszigetek,  buszmegállók

1660

06.18. kedd

Rákóczi u (Alsómalom u. – 48-as térig

útpadka, utat szegélyező járdák, járdaszigetek,  buszmegállók

    650   

06.18. kedd

Európa tér + Terracina tér

 

   600   

06.18. kedd

Szabadság u.-Kálvin u. sarok (parkoló)

    353   

06.19. Szerda

Szabadság u.-Mártírok  u. sarok (parkoló)

    225   

06.19. Szerda

Móricz Zs. tér (iskola előtti terület)

 2 365   

06.19. Szerda

Szilárd Leo park belső utak és szökőkút környezete

    275   

06.20. Csütörtök

Mecsek áruház elötti terület

    110   

06.20. Csütörtök

Magasház előtti terület

    200   

06.20. Csütörtök

Repölős emlékmű

      20   

06.20. Csütörtök

Magasház -Építők u. közötti üzletsor előtt

      90   

06.20. Csütörtök

Ybl M. u. posta előtti szakasz

      50   

06.20. Csütörtök

Páfrány u. 

Páfrány u. 6-os út és a Szigeti u. között  K-i oldal

237

06.21. Péntek

Tüzér u. – Veress E. u. összekötő út

Tüzér u. – Veress E. u. összekötő út kamionparkoló mellett

269

06.21. Péntek

Veress E. u. műjégpálya előtt

szegélyek, burkolatok

200

06.21. Péntek

Veress E.u.-Esztergár L. u. buszmegállók

9 db

 

06.21. Péntek

Esztergár L. u.

Türr I. utcától a Harmadik színházig

108

06.21. Péntek

Tüzér u. (Szigeti u.-6-os út között kétoldalt)

útpadka, utat szegélyező járdák, járdaszigetek,  buszmegállók

494

06.21. Péntek

Szigeti út (Kürt u.-Honvéd u. között kétoldalt)

útpadka, utat szegélyező járdák, járdaszigetek,  buszmegállók

484

06.21. Péntek

 

Terület megnevezése

m2

dátum

Ipar u.

szegélyek, burkolatok

532

07.01. Hétfő

Szabadság u. a Kálvin tól a körforgalomig

útpadka, járdák,burkolatok buszmegállók

65

07.01. Hétfő

Kálvin u.

 

922

 

Indóház tér, 

útpadka, utat szegélyező járdák, járdaszigetek,  buszmegállók, parkolók

1100

07.01. Hétfő

Szabadság u. A 6-os és a Zsolnay szobor között

burkolatok, buszmegállók, üzletsor előtti rész is

127

07.01. Hétfő

József A. u. Szabadság u. tól a Megyeri út-ig. A kínai áruház előtti burkolatot is

útpadka, járdák,burkolatok buszmegállók

1908

07.01. Hétfő

Opris tér, 

szegélyek, burkolatok

526

07.02. Kedd

Citrom u.

szegélyek, burkolatok

1576

07.02. Kedd

Kossuth tér

szegélyek, burkolatok

1745

07.02. Kedd

Alsóhavi u.

útpadka, utat szegélyező járdák, járdaszigetek,  buszmegállók, a parkoló a körforgalom alatt keleti oldalon

460

07.03 Szerda

Kálvária u.

útpadka, utat szegélyező járdák, járdaszigetek,  buszmegállók

1660

07.03. Szerda

Ágoston tér          burkolatok, szegélyek

   879   

07.03. Szerda

Magyarürögi u. a Tiborc u.-ig   burkolatok , szegélyek, útpadka

   232   

07.04. Csütörtök

Szigeti u. az Acsádi-ig.  Burkolatok, szegélyek, útpadka

   442   

07.04. Csütörtök

Rácvárosi u. a híd-ig.   Burkolatok, szegélyek, útpadka

   172   

07.04. Csütörtök

Páfrány u. nyugati oldal a Szigetitől a 6-os út-ig. útpadka

   237   

07.04. Csütörtök

Szántó K. u. Szigeti u. sarok kis park

burkolat, szegély

     95   

07.04. Csütörtök

Szántó K. u.  Burkolatok, szegélyek, buszmegálló, útpadka

   534   

07.04. Csütörtök

Petőfi u. Kodály körforgalomtól a Hungária u.-ig

útpadka, utat szegélyező járdák, járdaszigetek,  buszmegállók

626

07.04. Csütörtök

Kodály Z. u. a két körforgalom között a körforgalmak is

útpadka, utat szegélyező járdák, járdaszigetek,  buszmegállók

1062

07.05. Péntek

Jurisics u.

útpadka, utat szegélyező járdák, járdaszigetek,  buszmegállók

2280

07.05. Péntek

 

Terület megnevezése

m2

dátum

Littke J. u. belső szervízút

útpadkák

785

07.08. Hétfő

Boross I. u. belső szervízút

útpadkák

288

07.08. Hétfő

Ferencesek utcája

burkolatok

432

07.08. Hétfő

Király utca

burkolatok

678

07.08. Hétfő

Klimó Gy. U.

útpadka, utat szegélyező járdák, járdaszigetek,  buszmegállók

301

07.09. Kedd

6-os út: Makay István úti szakasza (Páfrány u.-Kodó d. között)

útpadka, utat szegélyező járdák, járdaszigetek,  buszmegállók

2840

07.09. Kedd

Komlói út (Budai Vám-Mol kút között)

útpadka, utat szegélyező járdák, járdaszigetek,  buszmegállók

3840

07.10. Szerda

Szondy sétány

burkolatok, padkák

254

07.10. Szerda

Siklósi út (felüljáró-Maléter P. u. között)

útpadka, utat szegélyező járdák, járdaszigetek,  buszmegállók

2140

07.11. Csütörtök

Kanizsai D. u. buszmegállók

buszmegálló

80

07.11. Csütörtök

Megyeri u. (Verseny u.-6-os út között)

útpadka, utat szegélyező járdák, járdaszigetek

941

07.11. Csütörtök

Tüzér u. (Megyeri úttól a felüljárón át a 6-os útig)

útpadka, utat szegélyező járdák, járdaszigetek, buszmegállók

1610

07.11. Csütörtök

Móra F. u.

útpadka, utat szegélyező járdák, járdaszigetek,  buszmegállók

1510

07.12. péntek

Táncsics M. u.

útpadka, utat szegélyező járdák, járdaszigetek,  buszmegállók

1200

07.12. péntek

Málomi u.

útpadka, utat szegélyező járdák, járdaszigetek,  buszmegállók

637

07.12. péntek